Oláh Attila parakerékpáros a Balaton körül

2018. augusztus 9.
Oláh Attila parakerékpáros a Balaton körül

Oláh Attila parakerékpáros augusztus 4-dikén hatalmas teljesítménnyel, kitartással és akaraterővel megkerülte hazánk legnagyobb tavát, a Balatont. A táv összesen 203 km volt, amit 7 óra 8 perc alatt sikerült megtennie; ez 28,5 km/h átlagsebességnek felel meg. A fiatal atléta felkészüléséhez – több más támogató mellett – vállalatunk is segítséget nyújtott.

Ezúton is gratulálunk, és a jövőben is hasonló sikereket kívánunk!

Elolvasom

A Chemark Kft. elnyerte a Syngenta Beszállítói Nagydíját

2018. június 25.
A Chemark Kft. elnyerte a Syngenta Beszállítói Nagydíját

Partnerünk, a Syngenta minden második évben megrendezi a Chemspec konferenciával együtt a saját beszállítói konferenciáját.
Ekkor adják át a legjobbnak ítélt partnereknek a Beszállítói Nagydíjat. Ezúttal június 20-án Kölnben került sor az eseményre. Idén nyolc vállalat munkáját tartották érdemesnek erre a kitüntetésre, köztük a Chemark Kft.-ét is.
Az indoklásban kiemelték a vállalat elkötelezettségét a Syngenta iránt, a rugalmas és költség orientált szemléletet, a sikeres és határidőre történő megvalósítását a beruházási projekteknek.

Elolvasom

A Chemark Kft. részt vesz a Budapesti Értéktőzsde ELITE programjában

2018. június 12.
A Chemark Kft. részt vesz a Budapesti Értéktőzsde ELITE programjában

„Amint azt a Program neve is sugallja, a Budapesti Értéktőzsde célja, hogy egyre több magyar középvállalkozás induljon el az úton, amely a cégek hosszú távon fenntartható növekedéséhez, szintlépéséhez szükséges. Az ELITE Program az ehhez szükséges legjobb tudást adja meg a cégeknek nemzetközi szinten. (...)” – Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde elnök-vezérigazgatója.

https://www.bet.hu/Kibocsatok/kozepvallalati-szolgaltatasok/ELITE-program/vallalatok-elite-2018/chemark-kft

Elolvasom

Adatkezelési tájékoztatónk megújult

2018. május 28.

A CHEMARK Kft. (8182 Peremarton, Gyártelep) (a továbbiakban CHEMARK Kft., szolgáltató, adatkezelő), mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát. Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos jogszabályokban meghatározott elvárásoknak.
A felhasználók egyedi elérésére alkalmas adatot (e-mail címet) kizárólag a felhasználó által előzetesen jóváhagyott célra, egyedi regisztrációt követő rendelések teljesítése érdekében vesszük igénybe, azokat - a törvényben előírt kivételektől eltekintve - harmadik fél részére semmilyen körülmények között nem adjuk át.
Honlapunkon cookie-kat használunk. A cookie-k által gyűjtött adatokat kizárólag a felhasználói élmény növelése, valamint az egyedi felhasználói beállítások szerinti működés érdekében használjuk fel úgy, hogy harmadik fél nem juthat hozzá, továbbá az adatokat nem adjuk ki harmadik félnek. Részletes tájékoztatásunkról a külön menüpont alatti Cookie szabályzatunkban tájékozódhat.

Adatkezelési tájékoztatónk részletes információit itt találja.

Elolvasom

A Chemark Kft. zártkörűen működő részvénytársasággá alakul

2018. május 10.
A Chemark Kft. zártkörűen működő részvénytársasággá alakul

Tisztelt Partnereink!

A Veszprémi Törvényszék Cégbírósága által bejegyzett Chemark Termelő, Kereskedő Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg.: [19 09 501862]; székhely: 8182 Berhida, Peremarton Gyártelep 06/75. hrsz.) legfőbb szerve a 2018. április 18-án megtartott taggyűlésen másodszor is döntött a korlátolt felelősségű társaság társaságiforma-váltás révén zártkörűen működő részvénytársasággá történő átalakulásáról.

Erről részletek az alábbi linken talál:
http://www.cegkozlony.hu/kozlemeny/11665892

Cégközlöny II. kötet 2018/19.szám

Elolvasom

Nyári leállás 2018

2018. május 8.
Nyári leállás 2018

Kedves Partnerünk,

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Chemark Kft. szokásos nyári leállására idén a 27. héten, azaz 2018. július 2–8-ig kerül sor.

Ezen időszak alatt a gyártások szünetelnek, illetve anyagfogadásra és kiszállításra sem lesz lehetőség.

Ahhoz, hogy a nyári rendeléseiket időben teljesíteni tudjuk, kérjük Önöket, hogy megrendeléseik / küldeményeik szállítási időpontjait a fentiekben megadottak szerint szíveskedjenek időzíteni.

Arra kérjük Önöket, hogy 2018 nyarára előrelátható igényeiket 2018. május 30-ig szíveskedjenek részünkre megküldeni.

Elolvasom